1. Plakátot a városban észrevenni
  2. Első lehetőségnél weben ellenőrizni, hogy tényleg
  3. Örülni, hogy tényleg
  4. Jegyárakat megnézni
  5. Állat felszedni a földről
  6. Elkezdeni kuporgatni
beszólás

Vannak olyan dolgok, amik mellett nem tudok úgy elmenni, mintha észre sem venném.

Sajnos nem tudok megalkudni és alább adni az elvárt színvonalból, feladni saját szakmai -- évek alatt kialakult -- véleményem és beérni valami langyos fossal. Nem megy. Zsigerből utálom az inkompetenciát. Bele van kódolva a DNS-embe.

Az itt eltelt lassan négy hónap alatt több olyan dologgal találkoztam, amikért egyenként is simán letépnék az ember tökét. Hogy mást ne mondjak: egy másfél hónapra tervezett projekt két hónapot csúszik, csak mert vannak vezetők, akik képtelenek összeadni egyet meg egyet és nem bíznak meg az embereik hozzáértésében. Vagy hogy olyan alapvető hibákat vétenek, amik a tankönyvek és a Nagybetűs Élet legelső oldalán szerepelnek, mint minden áron kerülendőt. Hogy alapvető fogalmak értelmezésével és megkülönböztetésével gondok vannak. Hogy szájukba kell rágni, mit miért érdemes megcsinálni és fővesztés terhe mellett mit tilos. Hogy ne csak arra gondoljunk, hogyan éljük túl a mai napot, hanem hogy egy év múlva is fasza csávók akarunk lenni.

Nem írok konkrétumokat, mert belefáradtam. Újra mutyiban olvasom a leveleimet, újra mindenféle anonymization szervereken keresztül nézek meg bizonyos oldalakat.

Vagy bennem van a hiba és csak simán nincs elég kompromisszumkészségem?

beszólás

Holnaptól kezdve minden nap ajándék. Állítólag.

Én meg talán megérem, hogy nem kell a világ másik felével kitöltetnem egy kurva tesztet. Szed-e több-kevesebb rendszerességgel bármiféle hangulatjavító gyógyszert? Van barátja? Ápol-e bármelyik ex-barátjával bármiféle kapcsolatot? Érez-e valamilyen késztetést, hogy bármelyik ex-barátjával újrakezdje megszűnt/beállt kapcsolatát? Érez-e valamilyen késztetést, hogy bármelyik ex-barátjával bármilyen casual sex-kapcsolatot folytasson? Érez-e bármelyik ex-barátjával kapcsolatban bármilyen, kifejezetten ellenségesnek minősülő érzelmet? Férjezett? Csak kalandot keres férje/élettársa/barátja mellett? "Csak barát"-ot keres? Ha nincs autója, elvárja-e, hogy legalább egy hathengeres slusszkulcsot pörgessek az ujjamon? Ha nincs lakása, elvárja-e, hogy legalább egy rózsadombi villa lakáskulcsát pörgessem az ujjamon? Ha nincs munkája, elvárja-e, hogy havonta legalább hatszámjegyű összeggel kompenzáljam a luxus fogyasztási cikkek infláció miatti folyamatos áremelkedését és támogassam megélhetését?

Mindig kiderül valami. Mindig van show-stopper. Csak ezzel már vastagon tele a tököm.

Bármit is csinálsz, mindig van, aki nálad jobban keres, akinek egzotikusabb a foglalkozása, akinek több a pénze, nagyobb a lakása és ez jobban vonzza a nőket, mint legyet a még gőzölgő friss tehénszar. Aztán kész, írd le magad és fejlessz ki kisebbségi komplexust.

Lófaszt.

beszólás

Szép Hölgyek, akik megmutatjátok a világnak a vállaitokat, figyelmezzetek!

Szépen kérlek Benneteket, hogy

  1. vagy pánt nélküli melltartót hordjatok
  2. vagy semmilyet.

Itt szeretném leszögezni, hogy a kibukkanó pántoknál és az összecelluxozott vállaknál bármi más izgalmasabb.

Köszönöm a figyelmet.

beszólás

Lassanként szépen meg fogok fulladni az adósságaimban. Egy hónapban több kiadásom van, mint bevételem.

Teljesen természetesnek számít az, hogy a számláimat nem egyenlítem ki időre, sorban jönnek a felszólítások. Nincs már elég bőr a képemen, hogy kölcsönkérjek bárkitől is. Feléltem a tartalékaimat.

A napomat a gép előtt töltöm, játszom, mert nincs más dolgom, de ugyanakkor nem tudok mással is foglalkozni, minden reggel frissen betonozzák be a lábam az irodába. Elfogyott a tennivaló, amit lehet, azt a gép magától megcsinálja, a többi meg szumma öt perc alatt megvan.

Komolyan elkezdtem a bankrablás ötletével foglalkozni.

beszólás

Mikor pontban éjfélkor, a legmélyebb álmom kellős közepén, az össze-vissza nyomkodott távirányítónak köszönhetően megszólalt a

Nun liebe Kinder gebt fein acht
ich bin die Stimme aus dem Kissen
ich hab euch etwas mitgebracht
hab es aus meiner Brust gerissen

majd szívrohamot kaptam és remegett a kezem, míg kikapcsoltam. Pont illett a szöveg az éjszakához.

beszólás

Van, hogy semmi sem jön össze. Van, hogy minden összeesküszik az ember ellen. Ilyenkor szépen körbenézek az ismerőseim között és keresek valakit, aki méginkább maga alatt van.

Más tipródását látni és konstatálni, hogy igen, én még messze nem tartok ott, perverz módon valahogy jót tesz a lelkemnek egy kis ideig. Megnyugszom, hogy lehetnék sokkal szarabb helyzetben is.

Mostanra viszont kifogytak az ismerősök, akik mélyebben buknak a szarhalom alá, mint én. Nem az ismerősök fogytak el: én buktam mindenki más alá. Nincs már több töltődés más nyomorából. Én lettem az ómega, a Végső Akku.

Igen, tudom, "where you are now, you can't even imagine what the bottom would be like" és csak nézzek meg mondjuk egy hajléktalant. Erre én csak annyit mondok, hogy szarok a hajléktalanokra. Nagy ívben teszek az éhező etiópokra. Kurvára nem érdekel más kínja. Csakis a a saját beszűkült életem érdekel, amit, bárhogy is küzdök, sehogy sem tudok jobbá, vagy akár csak saját magam által elfogadhatóvá tenni, semmilyen aspektusban.

Nincs fény az alagút végén. Nincs alagút a hegy belsejében, csak a hegy, ami per pillanat épp a mellkasom kellős közepén fekszik.

beszólás

Az elmúlt másfél hét során négy nadrágom szakadt szét rajtam, mindegyik kivétel nélkül a lábam között.

Meg lehetne említeni a tomboló férfiasságom okozta anyagfeszültséget, az egyre csak növekvő "tekintélyem", esetleg az olcsó kínai munkaerő által gyártott "márkás" ruhaneműk meredeken csökkenő színvonalát.

beszólás

Mikor azt hihetné az ember, hogy annyi év szívás után lesz valaki, akire azt mondhatja, "igen, vele megtörik az átok", akkor a Sors az arcába tol egy hatalmas nagy lófaszt.

Pedig mikor elmesélte az átok történetét, a másik csak nevetett rajta: ez velünk úgysem történik meg. Nem a bánatot nem, csak időn múlik, na meg a hisztin, és persze az el nem nyomott szentimentalizmuson, és persze a remény -- "még rendbe lehet hozni", esetleg "próbáljuk meg újra" -- hal meg utóljára.

Everything is static; everything is falling apart.

beszólás

Miért, kérdem, miért nem lehet készíteni egy one button solution-t Bluetooth-hoz?

Bekapcsolom, megnyomom a Nagy Piros Kék Gombot és lőn: kapcsolódik, felismer, adatot cserél és utána boldogok valának az világnak végéig.

Mi ebben olyan átkozottul nehéz, ha már szabvány is létezik rá? Júzer szetisfeksön, bazdmeg.

beszólás

Staring at the sea
Will she come?
Is there hope for me
After all is said and done
Anything at any price
All of this for you
All the spoils of a wasted life
All of this for you

All the world has closed her eyes
Tired faith all worn and thin
For all we could have done
And all that could have been

Ocean pulls me close
And whispers in my ear
The destiny I’ve chose
All becoming clear
The currents have their say
The time is drawing near
Washes me away
Makes me disappear

I descend from grace
In arms of underflow
I will take my place
In the great below

I can still feel you
Even so far away

Kellemes kibaszott akármit. Prágába mentem, sokáig.

beszólás

Ezennel versenyt hirdetek, "Egy nap alatt kapott legtöbb elutasítás" címmel, álláskeresés témakörben. Rögtön meg is teszem a tétet, kettővel.

1. A francia kapcsolat

"Szakmailag ön kiváló, nagyszerű referenciái vannak, de sajnos nem tud társalgási szinten franciául, ami szigorú megkötés volt."

Eeegen csókolom, direkt rá is kérdeztem és azt tetszett mondani, hogy nem elvárás. Mindemellett valamiért erősödik bennem az a meggyőződés, hogy életemben nem akarok egyetlen békazabálót sem látni, maximum egy AUG A1 célgömbjében.

2. A Nagyfülű Egér

"You excel in each and every area that we are looking for in a candidate and in even more than that. However, your skills, qualifications, expertise, mentality and overall attitude worths much more than to get this mid-level, managerial position so unfortunately I have to turn down your application."

Ó, ha ilyen jó vagyok, akkor adjátok nekem rögtön az igazgatói széket. Megint a túlkvalifikáltság csapdája.

beszólás

Tisztában vagyok vele, hogy a világ nincs kiegyensúlyozva.

De azt kifejezett pofátlanságnak tartom, hogy járni alig tudó hetvenéves taták a városi forgalom közepén, egy 500-as Merciben egy dögös-bögyös szökét szopatnak. Mit pofátlanság, igazságtalanság.

Az lenne igazságos, hogy én tehetném ugyanezt.

beszólás

Tudom, hogy ezerszeresen is meg fogom még bánni, hogy ezt leírom.

Ha nem adnak munkát, csinálok magamnak. Például írok jópofa dokumentációt, mondjuk a mentésről. Készítek listát főnökömnek, hogy esetleg mit és hogyan kellene jobbítani.

És naphosszat várom, hogy csörögjön a telefonom.

beszólás

Kicsit olyan az egész, mintha visszamentem volna az időben.

A mostani feladatom nem ismeretlen számomra, csináltam már ilyesmit, kábé 6 éve. Azóta nem kellett szembesülnöm semmi ilyesmivel, felhasználókkal, kábelrendezővel, nem hibatűrő rendszerekkel, túlzsúfolt konfigurációkkal.

Ismerős dolgok persze itt is visszaköszönnek, mert ésszerűtlenség van itt is bőven. Legalábbis ésszerűtlen, ha szakmai szempontból nézem, ésszerűtlen, ha pénzügyi szempontból nézem; a szolgáltató szemszögéből nézve logikus, hisz' így több pénzt tud kaszálni és ésszerű néhány itteni ember szemszögéből nézve, hiszen így megvan a havi rendszeres zsebpénzük.

Vannak már-már fájdalmasan hiányzó dolgok, például a már emlegetett taxicsekk, vagy mondjuk a gigás sávszél; ide kicsit lassabban csorog le a pornó.

beszólás

Egyértelműen túlkvalifikált vagyok.

Tehát gyanús.

beszólás

A hétvégém a szarullét és a tomboló láz jegyében, valamint egy össznépi buli kihagyása fölött érzett enyhe sajnálkozással telt el.

Cserébe deliráltam magamnak rielitisó-forgatást és azon lebaszatást egy 40.2 fokon főtt médiagecitől. Zselévé olvadt az agyam.

Jelly Head by Storm Thorgerson

beszólás

Mióta nem élvezek bizonyos juttatásokat -- például a taxicsekket -- újra meg kell tanulnom időzíteni a dolgokat.

Feladat: mennyivel korábban kell elindulnom itthonról, hogy eljussak akárhova, mintha felemelném a telefont és hívnék egy taxit? Elkényelmesedtem, na.

Csak a nők látványa (már amelyiké) kárpótol koszért és a bűzért.

beszólás

Már az utolsó hétben járok és sehol semmi.

El is fogott hirtelen a kétségbeesés, hogy uramisten, mi lesz most velem, mi lesz, ha két hónap múlva sem lesz semmi és esetleg nem tudom fizetni a lakástörlesztés combos összegét.

Aztán mint egy kabátot, magamra vettem a hidegvérem és megnyugodtam. Egészen ma reggelig, mert megint eltelt egy nap és még mindig csak igéreteim vannak.

beszólás

Egy hétnyi teszteltetés Párizsban, mert itthon nem tudják eldönteni, hogy képes vagyok-e arra, ami miatt megkerestek.

Egy hétnyi IQ-, EQ-, kocka- és PM-teszt orrba–szájba, már szinte a klozetpapíron is az volt, hogy az A-B-C-D-E lapok közül melyikkel akarom kitörölni a seggem (csak egyet választhat, a találgatás nem csökkenti a válasz értékét).
Az eredményt csak később tudom meg, hiszen miért is fognának bele párhuzamosan az adatok feldolgozásába, meg hát "it would be unfair with the ones who did not pass", a békazabáló anyád.

Mindezt két olyan taggal "versenyezve" kellett előadnom, akik annyira antiszociálisak, hogy már attól is kétségbeesnek, ha a szállónak csúfolt külvárosi putriban reggelente elénk baszott jéggé dermedt rántottának nevezett fehér izéhez elkérem tőlük a sót — még véletlenül sem ugyan annál az asztalnál ülünk, minimum kilóméteres az intimszféra! — és ilyen fejek neve egyáltalán felmerül, hogy ötvenfős csoportot kellene valamelyiküknek rugdalnia és egyeztetnie a kedves ügyféllel. Tudja a bánat, lehet, hogy én vagyok a földönkívüli, de lehet, hogy ez is egy felgyorsított szocio-darwinisztikai kisérlet része és csupa beépített emberrel voltam körülvéve.

Meg persze csupasz betonfalakkal, ahol az egyetlen színt a szomszédos UPS logisztikai központ barnája jelenti. Lélekemelő. Le merem fogadni, hogy errefelé az emberek akár villanyborotvával is megpróbálják felvágni az ereiket.

Itthon meg lefojtott biciklisfelvonulás volt. Nagyszerű, pont nem voltam itthon. Valószínű fel is basztam volna az agyamat azon, hogy nem jutok el A-ból B-be a sok drótszamár miatt időben.

Vigyázok az egészségemre.

beszólás
Régebbiek | Végére »

Matrica

Matrica

Moblog

Moblog

Sideblog

Sideblog