Hiába vagy szimpatikus, szellemes, stb. egyszóval bejövős a másik félnek, mindig lesnek rád olyan dolgok, ami ellen nem tudsz mit tenni.
Ilyen például az, ha a nő megemlíti, hogy tisztára olyan a hangod, mint a volt nagy szerelméé.
Innentől kezdve bukta minden, mert ha ez a téma előkerül, akkor előkerülnek az emlékek -- "milyen volt szőkesége" -- és hát a piedesztálra állított szeretővel senki és semmi nem érhet fel a jelenkorból. Ilyenkor eltűnik az összes galambszar, ami az ex szobrát több ujjnyi vastagon eddig beborította; ha lehet, még délcegebb lesz, még szebb, szőkébb, kékszeműbb, stb. és egyáltalán: kinyílik a világ legnyálasabb konzervdoboza és az összes benne található cukrozott takony felkerül a már-már istenné magasztosult herceg képzeletbeli márványszobára, amitől világítótoronyként ragyogja be a mindenséget.
Nem tudom, mi a megoldás.
"...Thank you for worrying for me, I'm fine, still in the office. I'll keep you posted."
"...The stock exchange has been called a fast market and has been partly suspended but not closed; it's the typical we-always-keep-our-cool situation. Phones giving a busy signal. Mobile system collapsed. Internet access is slooow, I guess everyone is blogging or trying to access news sites. However, I enjoy the privacy of my office with the TV turned on and Reuters is spewing forth all the news; most of them turns out to be true."
"...Traffic is dead, emergeny sirens screaming all the time. Air traffic came to a grinding halt. Some firms in the City are confirmed to be evacuated."
"...And so are we, too. Will be back to you from home."
"Two and a half hours to get home! I didn't even try to go by car. The underground is closed, buses are nowhere to be seen, policemen everywhere. The neighbourhood is kinda creepy: playgrounds are empty and you are watched by everyone from behind closed curtains, just like in a C-rate western movie. Pubs are making a fortune. Lucky me: I just made the shopping yesterday, so I can avoid the rush in the stores. I think, instead of worrying about the whole thing, I'll put on some music, crack a beer and make some analysis for tomorrow's market, which will be, let's see...umm...short? What a surprise."
Essünk túl a negatívumokon: ha volt jegyed, ha nem, végig kellett állnod azt a sort, ami a pénztárhoz vezetett; "a" pénztárban természetesen nem lehetett jegyet venni, tehát ezúton szeretnék gratulálni a szervezőknek. Vagy csak így akarták elejét venni az üzérkedésnek? Mindegy, nem érdekel, bosszantó volt. A másik pedig az, hogy szerintem simán alábecsülték az érdeklődők számát, a PeCsa Open Air már kicsinek tűnik. OK, tudom, a hagyományok, a történelem, blabla, de legközelebb tessenek megnézni a Kisstadiont. Erről ennyit.
Big up, hogy vagy lecserélték, vagy csak simán jobban sikerült beállítani a cejget, de tény, hogy most nem recsegett a cucc, nem voltak hosszú másodperces kiesések, nem hiányzott a basszus, minden frankón szólt. Mindenki hozta a formáját: LaBrie tisztán énekel többezer wattal a háta mögött, Myung pókerarccal tappingel a hathúros basszusgitáron, Petrucci még mindig a saját farka meghosszabbításaként tekint a gitárjára, Portnoy állva, néha fél kézzel dobol, Rudess pedig — ha szebb nem is lett, hogy seggkopaszra nyiratkozott — végigvigyorogja az egész előadást. A megszokásokkal együtt hálistennek nem voltak öncélú, maszturbatív jellegű szólózgatások (leszámítva a billentyűs részt, de az fix része a show-nak), példásan kiegyensúlyozott volt az egész, és még a régebbi albumokról is volt jópár szám. Helyes, csak így tovább. Ráadás szám csak egy volt, de állítólag lesz majd egy teljes ráadás koncert valamikor az ősszel (bár erről még nincs hír), ahol remélem végignyomják a teljes albumot, benne a huszonperces címadóval.
Note-to-self: nővel koncertre soha többet nem megyek. Vagy nem ismeri a zenekart és azért megy a rinya; vagy ismeri, de nem annyira, akkor azért; vagy ha kellő mélységben is ismeri őket, akkor meg megy a picsogás, hogy büdös van, cigarettafüst van, tömeg van, meleg van, hátfájás van, lábfájás van, derékfájás van, ülőhely nincs. A nő, mint olyan, zavaró tényező, mikor műélvezetre — figyelem: nem műélvezésre! — kerül a sor.
Merje valaki azt mondani, hogy nem fejlődik kicsi hazánk gazdasága! Merje valaki azt mondani, hogy a bankok kiszívják az ember vérét, ha kölcsönért fordul hozzájuk!
Kamatcsökkentés! A legszebb szó, amit a lakástörlesztések rabjaként elképzelhet az ember! Én konkrétan a mai naptól kezdve minden hónapban 601 Ft-tal leszek beljebb.
Megyek, gyorsan el is iszom a megtakarításom.
...okéj, okéj, mikor a lázmérő csodás 105 Fahrenheit fokot mér.
Megboldogult gyerekkoromban én nem kalácsképű akartam lenni -- nem tömködtem tele a pofám vadalmával és nem szorongattam a kezemben vadgesztenyét --, hanem más, mint a többiek. Nagyobb, szebb, sikeresebb, gazdagabb.
És meg is voltam győződve arról, hogy többre vagyok hivatott, mint a nép egyszerű fiai. Hogy gyorsabb autóm lesz, több nőm, nagyobb hatalmam, farkam, házam, bankszámlám, hogy örökké fogok élni, mindig egészségesen. Mindez egész egyszerűen jár nekem, hiszen sokkal jobb vagyok, mint a többiek. Aztán ez a kiválasztottság-tudat a korral kifakult a tudatos énemből, elpakoltam arra a polcra, amin a "Pattanásos tinédzserálmok" felirat szerepel. Az ember felnő idővel.
De hogy nem csak hogy nem vagyok más, hanem én is pontosan ugyan olyan vagyok, mint a többi ember körülöttem, arra a hétvégi nagybevásárlások döbbentenek rá. Nekem is sorba kell állnom, fizetnem kell mindenért és én is pontosan ugyan azokat a szarokat veszem meg, mint bárki más.
You are not special. You are not a beautiful or unique snowflake. You're the same decaying organic matter as everything else.
Az embernek fel kell adnia néhány álmát. Nem mindet, de élete során jópárat.
Hogy a nagyinál mindig lesz friss meggyespite. Hogy ha keményen dolgozom, hülyére keresem magam. Hogy egy munkahelyen csak a saját szakmájukhoz tökéletesen értő emberek dolgoznak. Hogy a barátaiban sosem csalatkozik az ember.
Hogy találok magamnak egy normális nőt, aki nem nyugtatókon él.
Nem követtem volna a trendet? Kötelezően ki kell magát ütnie három-négy naponta? Ez valami tetves divat? Nem szokás szembenézni a nehézségekkel, inkább át kell aludni?
Lassanként szépen meg fogok fulladni az adósságaimban. Egy hónapban több kiadásom van, mint bevételem.
Teljesen természetesnek számít az, hogy a számláimat nem egyenlítem ki időre, sorban jönnek a felszólítások. Nincs már elég bőr a képemen, hogy kölcsönkérjek bárkitől is. Feléltem a tartalékaimat.
A napomat a gép előtt töltöm, játszom, mert nincs más dolgom, de ugyanakkor nem tudok mással is foglalkozni, minden reggel frissen betonozzák be a lábam az irodába. Elfogyott a tennivaló, amit lehet, azt a gép magától megcsinálja, a többi meg szumma öt perc alatt megvan.
Komolyan elkezdtem a bankrablás ötletével foglalkozni.
Épp a napokban kilépett kolléganő postafiókját archiválom, mikor találok egy nekem címzett, de el nem küldött levelet.
Pofátlanul beleolvasok, hiszen nekem címezték. Nincs benne semmi, csak egy csatolt Word állomány. Na nézzük.
Aztán tíz perc múlva meglepetten állok fel az asztal mellől. A kolléganő aprólékosan leírt egy, először csak a kettőnk, majd egy másik kolléganő aktív részvételével zajló kötöttfogású birkozómeccset.
Un-fuckin'-believable. A telefonszáma megvan, tehát...
OK, idén úgy tűnik, nem marad el a tavasz. Helyes, támogatom a négy évszakos berendezkedést.
Csak azok a tetves madarak ne csiripelnének minden hajnalban az ablakom előtt.
...és késő este megszólalt a kaputelefon. Nem rendeltem pizzát, nem vártam senkit: otthon akartam feküdni, csinálni a semmit és egyáltalán, berendezkedni a minimális energiafelhasználásra.
Ms. Bleu Roi. A saját lábán, kerekesszék és alumankók nélkül, pusztán egy elegáns sétapálcával felfegyverkezve, de saját bevallása szerint ez is egyre inkább csak dísz, amit később le is tesz. És persze a soha el nem tűnő mosoly.
Mikor felérünk, feltépem a hűtő ajtaját és vázolom a lehetőségeket: vajas kenyér magában, vagy szalonképessé varázsolom magam és mihamarabb elindulunk valahova. Mivel az első opció igazából egyikünket sem villanyozza fel, ezért irány a Leroy, ilyenkor már csak az van nyitva a környéken, a többiről pedig inkább ne is essék szó.
Karácsony-szilveszter óta nem láttuk egymást. Azóta felépült, illetve továbbra is épül, én továbbra is egyre lejjebb épülök, szerencsére (?) csak (?) lelkiekben (?). De visszafogom magam és nem zúdítom a nyakába a nyűgeimet, ő viszont tökéletesen érzi-tudja, hogy mi minden bajom van, tehát szóval tart és vidám csacskaságokról beszélünk, amiért roppant hálás vagyok neki. Hónapok óta ő az első, aki igazán jó kedvre bírt deríteni.
Mikor végzünk az étellel és kilépünk az éjszakába, mindkettőnket hasba vág a hideg levegő, hiába enyhe a nappal. Fázósan, egymást melegítve, sietősen fordulunk vissza a lakásom felé. Mikor a bejáratnál a kulccsal szerencsétlenkedem, megszólal:
-- Menjünk el hegyet mászni!
-- Hegyet mászni? Éjfél után? Mikor csak hajszál hiján nem fagy be a seggem?
Fogvacogva benyúl a kabátjába és előhűz egy nyársra emlékeztető hatalmas kulcsot. Mi a...? Megnyomom rajta a gombot, amire két pittyenés a válasz, nagyjából egy megvadult elefántcsordának megfelelő hangerővel. A villogó utcai lámpa fényét egyszerűen elnyeli az a négy kerékre állított, mattfeketére fújt, krómozott csövekkel körbevett téglahalom. Iiigen, menjünk csak hegyet mászni, meleg is van, vigyorgok, mint egy megkergült hülyegyerek. Némi keresgélés után hátulról bevesszük a János-hegyi kilátót és a ragyogóan tiszta égbolt alatt, de még mindig a kellemes melegben kiderül, hogy milyen hasznos is egy autóban a magas fejtér.
A többi napon folyamatosan beszélgetünk; mesél tervekről és fájdalmas emlékekről, amikről eddig nem is sejtettem, hogy részese lettem volna. Engem pedig nem érdekelnek a saját bajaim, háttérbe szorul minden, ami rossz. Maradnak a hosszú séták, a Várban a színpad melletti lovasszobor kifényezett töke, az együtt készített ebédek, a kiürült borosüvegek és az összegyűrt ágynemű. Félelmetesen azonos a hullámhossz.
Ma reggel pedig újra egyedül ébredek. Kicsit szürkébb, színtelenebb ugyan így a világ, de még mindig sokkal jobb, mint mondjuk egy héttel ezelőtt.
Mikor pontban éjfélkor, a legmélyebb álmom kellős közepén, az össze-vissza nyomkodott távirányítónak köszönhetően megszólalt a
Nun liebe Kinder gebt fein acht
ich bin die Stimme aus dem Kissen
ich hab euch etwas mitgebracht
hab es aus meiner Brust gerissen
majd szívrohamot kaptam és remegett a kezem, míg kikapcsoltam. Pont illett a szöveg az éjszakához.
Danzig:
6:66 - Satans Child -- Cult without a name
I am dreams refined
Cult without a name
And it won't be long
Come another age
I am the beast devised
Face without a name
I am teeth of fire
Taste of thousand shames
I am bleak desire
Known throughout the days
And if you wanna call on me
I'll hear your every word
And if you wanna play with me
I'll set you up to burn
I am speech denied
Cult without a name
I am street designed
Cult without a name
Cult without a name
Cult without a name
Can you feel it?
Can you reach down?
I am beast inside
Demon in my veins
I am speech denied
Thoughts enslaved and chained
And if you wanna howl with me
I'll show you how to pay
And if you wanna lay with me
I'll teach you who to slay
...egyszer csak beüt a jó hír is: kaptam ajándékba jegyet Apocalyptica + Rammstein koncertre.
Hétfőn nyakfájós leszek. És nem, ez most végre nem nyavajgás.
Van, hogy semmi sem jön össze. Van, hogy minden összeesküszik az ember ellen. Ilyenkor szépen körbenézek az ismerőseim között és keresek valakit, aki méginkább maga alatt van.
Más tipródását látni és konstatálni, hogy igen, én még messze nem tartok ott, perverz módon valahogy jót tesz a lelkemnek egy kis ideig. Megnyugszom, hogy lehetnék sokkal szarabb helyzetben is.
Mostanra viszont kifogytak az ismerősök, akik mélyebben buknak a szarhalom alá, mint én. Nem az ismerősök fogytak el: én buktam mindenki más alá. Nincs már több töltődés más nyomorából. Én lettem az ómega, a Végső Akku.
Igen, tudom, "where you are now, you can't even imagine what the bottom would be like" és csak nézzek meg mondjuk egy hajléktalant. Erre én csak annyit mondok, hogy szarok a hajléktalanokra. Nagy ívben teszek az éhező etiópokra. Kurvára nem érdekel más kínja. Csakis a a saját beszűkült életem érdekel, amit, bárhogy is küzdök, sehogy sem tudok jobbá, vagy akár csak saját magam által elfogadhatóvá tenni, semmilyen aspektusban.
Nincs fény az alagút végén. Nincs alagút a hegy belsejében, csak a hegy, ami per pillanat épp a mellkasom kellős közepén fekszik.
Mikor azt hihetné az ember, hogy annyi év szívás után lesz valaki, akire azt mondhatja, "igen, vele megtörik az átok", akkor a Sors az arcába tol egy hatalmas nagy lófaszt.
Pedig mikor elmesélte az átok történetét, a másik csak nevetett rajta: ez velünk úgysem történik meg. Nem a bánatot nem, csak időn múlik, na meg a hisztin, és persze az el nem nyomott szentimentalizmuson, és persze a remény -- "még rendbe lehet hozni", esetleg "próbáljuk meg újra" -- hal meg utóljára.
Everything is static; everything is falling apart.
Itt az év eleje, itt a csekkekkel sakkozás ideje, itt az egyenlegek ideje.
És itt vannak az egyéb céges levelek ideje: "Örömmel tudatjuk, hogy cégünk elköltözött", vagy "Örömmel tudatjuk, hogy cégünk címe megváltozott", satöbbi.
A kedvencem azonban a főiskolámtól érkezett levél: "Örömmel tudatjuk, hogy töröltük hallgatóink névsorából". Aham, örömmel. És a befejezés után 5 évvel.
Tegnap tudományos alapossággal és előre megfontolt szándékkal leittam magam.
Millenium Falcon-szerű sebességgel akartam visszanyerni a nyugalmam, ugyanis konkrétan a nevemet nem tudtam volna leírni, annyira remegett a kezem az idegességtől. Úgy látszik, vannak még olyanok akik nem olvasnak sem a sorokban, sem azok között.
Sikerült, de ennek egy Finlandia 21 Limited látta a kárát.
Öreg kínai mester az Axelero reklámból: ...de ha továbbra is így állsz a dolgokhoz, senki nem fog szeretni, mikor hatalomra kerülsz.
Én: Ki nem szarja le, hogy szeretnek-e majd vagy sem? A hatalmon levőket senki nem szereti. A hatalom gyakorlásának nem az a célja, hogy szeressenek.
Aztán felébredtem. Nem "ha hatalomra kerülsz", hanem "mikor hatalomra kerülsz". Egy nap előtör majd belőlem a Napóleon.
Nézzük először a nyers számokat: V8/V12, 5439 cm3/5980 cm3, 368 kW/450 kW, 700 Nm/1000 Nm (limitált). Impresszív. Ja igen, az árak: 32.7/45.7 millió kőkemény forintban, nem mintha ez az adat számomra olyan átkozottul fontos lenne
A CL55 motorja eredetileg az SL-hez, illetve annak is az "AMG-sített" változatához készült (viszont az egész autó annál csak 1.7 millióval olcsóbb), szóval az egyébként tetemes, majd' 2 tonnányi tömeget valószínűleg ugyanolyan meggyőzően bírja mozgatni. Ami a belsőt illeti: kézzel varrott bőr mindenhol, itt-ott a szokásos magasfényű fa betétek. Jómagam nem vagyok egy túl magas, vagy nagydarab ember, ellenben az ülést sehogy sem sikerült annyira alacsonyra állítanom, hogy kényelmesen elférjek ebben az egyébként meglehetősen nagynak számító autóban.
A hangja egyébként csodálatos, a 4 kipufogó gyönyörűen muzsikál; a tempó és a gyorsulás észvesztő -- bár érdemes odafigyelni, kettesből hármasba, padlózva, 140-nél vált -- a keménység pedig...nos, igen. Egy ekkora és ilyen autótól nem várná az ember, hogy ilyen keményen üssön a futómű, pedig az "ABC Sport" feliratú gombhoz még hozzá sem értem, ami pedig tovább keményítette volna a dolgokat. Ez pedig, kicsi hazánkban minden, csak nem kényelmes. Ja igen, még valami: a kormány átkozottul kényelmetlen, ráadásul nem ad annyi visszajelzést, hogy nyugodtan belementem volna egy-egy tempósabb kanyarba.
A CL65 motorja az alapból bikaerős CL600-as -- ízlelgessük egy kicsit: V12, biturbó -- durvított változata. A durvítást a mérnökök szerint behatárolta a gyári váltó, mivel nem tudott átvinni ekkora teljesítményt és nyomatékot hosszú távon; állítólag már készül hozzá a 7 fokozatú, hurrá. Azt nem foghatom fel ésszel, hogy hova akarják növelni a teljesítményt, mert ugyan a Ferrari Enzónak nagyobb, de ez nem egy pályaautó, hanem egy négyüléses kupé, egy utcai autó.
A felesleges dolgok listájára felírtam a kilóméterórát is: 360-ig van skálázva, ami ugyan derék, de mint minden rendes német autó, ez is 250-nél van limitálva; igen, tudom, ezt el lehet távolíttatni, de a gumik akkor is csak 300-ig vannak hitelesítve (katalógusadat), no de hagyjuk.
A belső, leszámítva a mindenhol felbukkanó biturbó logókat, gyakorlatilag ugyan az, mint az 55-nél, beleértve a kellő oldaltámasztást nem nyújtó üléseket is.
A gyorsulás itt még durvább: 13 másodperc a kétszáz. Ez az az élmény, mikor az ember érzi, hogy a bőr csúszik hátra a fején, miközben eszeveszetten, de fogakat összeszorítva vigyorog az adrenalintól. És teljesen mindegy, hogy mikor akar az ember gyorsítani és előzni, mert gyakorlatilag a teljes fordulatszám-tartományban elérhető a többszáz lóerő.
Viszont a nagy vágta után meg is kell állni, ugye erre való a fék, ami viszont ugyan az, mint ami az 55-ben van, az pedig gyorsan melegszik és egy idő után eltűnik. Hahó, ez itt a XXI. század, a konkurrencia már rég kerámia fékeket kínál (igaz, feláron)! Ráadásnak ott a szintén átemelt futómű; ezt tetézi az ehhez a testhez túl nagy teljesítmény és ilyenkor az embernek végképp elmegy a kedve a bravúroktól, ha van egy kis esze. Lassan menni meg minden autó tud, ahhoz nem kell több tíz milliót kifizetni.
Tiszta szerencse, hogy nem nekem kell választanom a kettő között.
