What shall we use
To fill
The empty
Spaces
Where waves
Of hunger
Roar

Shall we set out
Across this sea
Of faces
In search of more
And more
Applause

beszólás

Ms. Violet ma felmond, elmegy messzi tájakra dolgozni.

Kicsit elszomorodom, mert elkerülhetetlen, hogy még távolabb kerüljünk egymástól. Azt is tudom, hogy inkább én próbálom majd életben tartani a kapcsolatot.
Kicsit felszabadultabb leszek, mert nem futok vele össze több-kevesebb rendszerességgel a folyosón vagy akárhol.
És leginkább drukkolok Neki, hogy összejöjjenek a tervei.

Én egy ilyen jóindulatú barom vagyok. Mással meg nem. Ez van.

beszólás

Ms. Maroon közel egy év elteltével megint bepróbálkozott és megint visszautasíttatott.

Pedig szépnek indult a nap.

beszólás

A Fat Mo's színvonala szerintem esett egy kicsit az utolsó látogatásom óta.

A szórakozás közepette jött a személyzet, hogy fizessünk, aztán a tizenöt fős asztaltársaság üljön át máshova, mert a vendégsereg táncolni akar. Ráadásul feltüntek a profik -- értsd: a bárcások -- így inkább nem adtam esélyt a folyamatosan toszuló tömegnek, hogy letiporja a lábam.

A többiekkel igazából a Szódában kellett volna gyűlnünk, de ilyen vagy olyan okok miatt a kemény mag csupán három ötöde jelent meg: Alie, az álomkórral ez alkalommal is sikertelenül küzdő Bright és jómagam. Jöttek helyettük -- velük együtt és nem helyettük lett volna az igazi, de nem vagyok mohó -- mások: Torokszofi a csillámos bundájában, Neverminder Susie, maga alatt és a most vidám és laza ex-Agent Loop_1, akivel elbeszélgettünk a Desert Eagle-ről, a Snatch-ről, a Doom közelgő évfordulójáról, a CS-ról és hasonló okosságokról. Másokról csak sejtem, hogy ott voltak, de ők nem járultak oda hozzám bemutatkozni (ego-ego).

"Lehalkítanátok a zenét? Odalenn semmit nem hallani a koncertből!"
Mi szól lenn, Szokol?

Cuccok pedig megint kipakolva az erkélyre. <fintor> Bűzlenek. </fintor>

beszólás

He-he-heee...

This site is certified 22% EVIL by the Gematriculator

Ugyanakkor

This site is certified 78% GOOD by the Gematriculator

Önértékelési problémákkal küszködnék? (Nem)

beszólás

Gigi D'Agostino Silence EP - Underconstruction Vol. 1-ja és a Half Man Half Biscuit Saucy Haulage Ballads-e között szerényen meghúzódik a Minden felnőtt volt egyszer gyerek, Halász Judittól.

W4r3z. Hogy mik vannak.

beszólás

Sajnáltam, hogy le kell adni a bérautót. El bírtam volna viselni még jóideig.

beszólás

Ego

Utolsó nap körbenéztünk egy bevásárlóközpontban, ajándékbeszerzés ürügyén.

Az egyik üzletben összefutottunk egy, a napokban magánéleti botrány miatt előtérbe került szinésznővel. Részünkről nem az azonnali térdreesés volt a reakció, még csak nem is mentünk át nyálcsorgató autogramkunyerálóba: Ms. Bleu Roi érthető okok miatt nem követi nyomon kis hazánk bulváréletét, számomra pedig szinte perverz élvezetet okoz, ha a szelebriti-wannabe-ket teljesen hétköznapi embernek nézhetem (ők is büdöset szarnak és összecsuklanak, ha szájbalövöm őket).

Igen, persze, regisztráltam, hogy a hölgy belépett az üzletbe. Utána rögtön azt is, hogy végigszondázza a bent tartózkodó többi nőt: az arcára volt írva, hogy kicsinyke egóját nagyra pumpálva sorra beteszi a jelenlevőket a "Jobban nézek ki nála" dobozba. Épp fizetéshez készülődtünk, mikor Ms. Bleu Roi is rákerült a mérlegre és nehéznek találtatott; a hősnőnk arcán átfutó érzelmekről tanulmányt lehetett volna írni. Hogy helyretehesse saját maga által megtépázott, amúgy is összetöpörödött önbecsülését, úgy gondolta, hogy mi szépen leállunk a számla rendezésével és csak ő érdemli meg a személyzet osztatlan figyelmét.
Tévedett. A kiszolgáló hölgy is osztozik az én perverziómban: látványosan nem foglalkozott az elénk tolakodóval.

"Kérem haladjon tovább, feltartja a sort."

Az észben messze alulmérezett, nagyfejű szelebriti nagy ajtócsapkodások közepette vonult ki az üzletből, végül is legelemibb jogában sértették meg: nem adták meg a híres embereknek kijáró automatikus előjogokat. Automatikusan ki kellene lőni a napba, mindenki előtt.

- Who was that conceited bitch?
- Just a nobody.

beszólás

Felettem is múlik az idő.

Rokonlátogatás fél órában, amit kényelmetlenül feszengve ültem végig -- nem az én rokonságom ugyebár és csak pesztonka voltam. Na meg persze a jóindulatú traktálás: "nem, köszönjük, tényleg egy falatot sem!"
Találkozó a csapattal, régi-új arcok garmadával, igazából senkit nem ismerek alaposabban, de végső soron nem az én kedvemért gyűlt össze ennyi ember. "Ti akkor mostmár együtt?" Nem, még mindig nem, talán soha nem is, de ezt most túl bonyolult lenne elmagyarázni röviden és ennyi ember előtt. Inkább menjünk enni.

Spoon. A társaság jópár tagja nekikezd az alapos és módszeres lerészegedésnek, amit a többiek és a személyzet jóindulatú tartózkodással figyel. Van, aki annyira nem aprózza el, hogy rögtön egy üveg Chivas-t rendel, aminek csak a felével bír el, a maradékot utolsó erejével szomszédai nyakába önti, majd az asztal alá hanyatlik. Nem csak tiszta dohány illata úszik a levegőben. "Szóval mikor házasodtok össze?" Hát nem most, aranyom, még nem döntöttük el, hogy mikor. Nő az alkohol szította adrenalinszint, "mérnembaszodmegakurvaanyád", de hamar lefogják. Aztán hajnali kettőkor inkább hazamegyünk, míg a még mozogni képes emberek tovább rohannak a züllés mocsarába.

"Teljesen megváltoztak, szétestek, ugye én nem ilyen vagyok? Ugye nem lettem más, mert előrébb, feljebb jutottam?"

Megnyugtatom, hogy nem. Én egészen biztosan megváltoztam. Nem bírom már úgy a késő éjszakába nyúló bulikat, mint azelőtt.

beszólás

Jó néha a világot más szemszögből nézni.

Az embernek ilyenkor az jut általában az eszébe, hogy persze, meg kell ismerni a békaperspektívát, az alulnézetből lehet igazán tanulni. Ez szerintem csak részben igaz.
Tegnap például sokat tanultam a spektrum másik felét hallgatva. Nem csak alulról látszanak élesebben a dolgok, fentről is máshogy fest minden. Csakhát oda nehezebb eljutni, pedig -- mások tapasztalata révén -- érdemes.

Érdekes volt hallani, hogyan látnak minket mások.

Free your mind.

beszólás

I feel so alive
For the very first time
I can't deny you
I feel so alive
I feel so alive
For the very first time
And I think I can fly

Kóricálás a budai hegyi utakon. Ebéd Esztergomban, rakott csülök. Nyári bob  -- lassanként tél lesz! -- Visegrádon. Séta a Dunaparton, Bogdányban, hatalmas halmokban hevernek a korhadt levelek. Száguldozás nyitott tetővel, végig. Este Szóda, easy listening.
Közben pedig sok-sok nevetés és sok-sok egymás vállára borulás: örömünk-bánatunk már ismeri a másik is. Együtt, de egyenként egyedül.

Most pedig itt szuszog elégedetten a szomszéd szobában.

beszólás

Gyönyörű kékek a szemei.
Hollófekete haj. Sudár termet. Fehér ruha, hosszúkabát. Szikrázó mosoly.

A szemei...a végtelenségig tudnám őket csodálni.

beszólás

Másfél hónapon keresztül stresszelik az embert, hogy készüljön fel egy kétnapos ünnepre.

Nincs semmi bajom a karácsonnyal, tényleg. Általában nincs gondom a fogyasztói társadalom "vásárolj-költs-még többet!" sürgetésével, elsuhan a fülem mellett. Ez viszont több mint sok.

A tévével ellentétben ezt nem tudom kikapcsolni.

beszólás
  1. Maradok ahol és ami vagyok, kussolok és space monkey-ként csinálom amit mondanak, aztán nyugdíjba megyek, ha megérem és elmeszesedik a maradék agyam
  2. Maradok ahol vagyok és nagyember leszek, azt csinálom, amit mondanak, meg egy kicsit többet és hamar begyűjtök egy frankó szívrohamot
  3. Máshol leszek nagyember, új dolgokat csinálok, szarok arra amit mondanak és később begyűjtök egy frankó szívrohamot
  4. Innen kurva messze leszek akármi, csupa új dolgot csinálok, sokat tanulok, aztán ha úgy adódik, ott maradok
  5. Sötöbö

Na jó, a "nagyember" cseppet arrogáns definíció, de bizonyos téren haladást sejtet. Ha lesz jobb szavam rá -- perpill nincs -- majd cenzust gyakorlok. Még mielőtt valaki hübriszt kiáltana.

Legalább van választásom, hozzá rögtön öt.

beszólás

Még többet kellene szocializálódni. Mert az jó.

Csak hát kevés az olyan, akivel az ember szivesen vegyül. Megaztán az egyik a világ egyik felén van, a másik a másik felén, a maradék elvan magával vagy épp megváltáson töri a fejét, esetleg akármi.

Szóval hogy még többet kellene. Mindent csak szépen, lassan. Előbb lepörgés, aztán szabadság, aztán élmények.
Aztán reményeim szerint majd én is onnan.

Ezen még dolgoznom kell.

beszólás

Időtartam: 1h
Energialeadás: ~2000 kcal
Energiabevitel: 0 kcal
Folyadékbevitel: 2l H2O
Izomláz: 0, de kellemesen zsibong mindenem.

Tanulság: futkározás előtt bemelegíteni, ütőt venni, cipőt lecserélni, bérletet váltani.

beszólás
Napsütés, langymeleg, késő ősz van. Séta egy múzeumban, a kiállított fényképek úgy fognak meg, mint ahogy egy tévéműsor soha; ebéd egy olasz étteremben; alaposan begombolkozunk, fel a napszemüveggel és vár ránk a száguldás. Az alagutakban bömböléssé erősödik a motor hangja, nem halljuk egymást, csak nevetünk; a hajunkba tép a szél és suhanunk, szabadon.
beszólás
« Elejére | Újabbak

Matrica

Matrica

Moblog

Moblog

Sideblog

Sideblog