Nem megyek át dzsobmonitorba, de aki kalandkereső üzemeltető, szekuritis, it-folyamatkezelő, az keressen meg. Nem, nem a korábbi bejegyzés újrázásáról van szó, pedig kell ide is C/C++/.NET/J2EE fejlesztő, BA és PM.
And now, something completely different.
Nem hiányoztam senkinek. Nem vártam el senkitől, hogy hiányozzak.
Újonnan megalapozott előítéletet táplálok még két szomszédos ország lakóival szemben. Már nem sok maradt a közvetlen közelben, érdemes lesz körbenéznem messzebb is, akit a későbbiekben utálhatok.
Korán elmúlt fiatalságom zenéit hallgatom újra. Pearl Jam, valaki?
Alapvetően nem kellene magam rosszul érezzem, de vannak húsbavágó problémák, amik nem hagynak nyugodni. Például többet kellene aludni. Például nem kellene magamnak generálnom olyan problémákat, amik amúgy nem is léteznének. Például el kellene fogadnom, hogy az emberek gyarlók és többségében hülyék.
Van még előttem nem kevés lépcső. Addig is, amíg felérek a tetejére: kapja be a világ.
Megdöbbentően sok karcsú, nagymellű lány van errefelé.
- Plakátot a városban észrevenni
- Első lehetőségnél weben ellenőrizni, hogy tényleg
- Örülni, hogy tényleg
- Jegyárakat megnézni
- Állat felszedni a földről
- Elkezdeni kuporgatni
Ezt is megértem: szerénytelenségem a Randektívban, látogatottságom sztratoszférikus magasságokban. Májam gigantikus.
Más. Ez itt egy hosszú és nyálfröcsögéstől sem mentes bejegyzés helye lenne a magánéletemmel kapcsolatban, de a blog történetében először öncenzúrát gyakorlok. Ha még tovább növekszik bennem a düh, talán mégis megírom.
A hét kérdése: mennyit kereshetnek a reggeli tévés rejtvényműsorok prefrontális lebenymetszésen átesett vezetői? Tuti, hogy kevesebbet, mint a "rejtvények" kiagyalói.
Nem kiabálok el semmit, nem mondok semmit. Legyen elég annyi, hogy egyelőre még annyira vigyorgok, hogy a szám széle lassanként a fülem köré csavarodik. Távozzatok tőlem negatív gondolatok.
Ritkán és keveset írok, mert hatalmas erőfeszítésembe kerül, hogy a cunamiként rám szakadó okosságokat ép ésszel túléljem. Eddig többé-kevésbé sikerült, mert kulcsra zárom az irodám ajtaját, így a főnököm ritkábban talál rám, és ugye elég nehéz komoly szakmai témákat feszegetni a két piszoárt elválasztó paraván fölött, mikor esetleg mégis összefutunk.
Egy lakókocsiba való vegyi klozet lenne az Endlösung?
Feldobja az embert, ha egy nap beküld egy önéletrajzot és másnap már szólnak is, hogy ugyan menne interjúra.
Ez a megfelelő sebesség.
Jelenlegi helyemen napjaim meg vannak számlálva.
Kishazánk vezető kábeltévé-, szélessáv- és VoIP-szolgáltatója állást kínált. Csak rajtam múlik, elfogadom-e.
Megvárom, mit mond a nagyfülű egér, csak aztán döntök.
Essünk túl a negatívumokon: ha volt jegyed, ha nem, végig kellett állnod azt a sort, ami a pénztárhoz vezetett; "a" pénztárban természetesen nem lehetett jegyet venni, tehát ezúton szeretnék gratulálni a szervezőknek. Vagy csak így akarták elejét venni az üzérkedésnek? Mindegy, nem érdekel, bosszantó volt. A másik pedig az, hogy szerintem simán alábecsülték az érdeklődők számát, a PeCsa Open Air már kicsinek tűnik. OK, tudom, a hagyományok, a történelem, blabla, de legközelebb tessenek megnézni a Kisstadiont. Erről ennyit.
Big up, hogy vagy lecserélték, vagy csak simán jobban sikerült beállítani a cejget, de tény, hogy most nem recsegett a cucc, nem voltak hosszú másodperces kiesések, nem hiányzott a basszus, minden frankón szólt. Mindenki hozta a formáját: LaBrie tisztán énekel többezer wattal a háta mögött, Myung pókerarccal tappingel a hathúros basszusgitáron, Petrucci még mindig a saját farka meghosszabbításaként tekint a gitárjára, Portnoy állva, néha fél kézzel dobol, Rudess pedig — ha szebb nem is lett, hogy seggkopaszra nyiratkozott — végigvigyorogja az egész előadást. A megszokásokkal együtt hálistennek nem voltak öncélú, maszturbatív jellegű szólózgatások (leszámítva a billentyűs részt, de az fix része a show-nak), példásan kiegyensúlyozott volt az egész, és még a régebbi albumokról is volt jópár szám. Helyes, csak így tovább. Ráadás szám csak egy volt, de állítólag lesz majd egy teljes ráadás koncert valamikor az ősszel (bár erről még nincs hír), ahol remélem végignyomják a teljes albumot, benne a huszonperces címadóval.
Note-to-self: nővel koncertre soha többet nem megyek. Vagy nem ismeri a zenekart és azért megy a rinya; vagy ismeri, de nem annyira, akkor azért; vagy ha kellő mélységben is ismeri őket, akkor meg megy a picsogás, hogy büdös van, cigarettafüst van, tömeg van, meleg van, hátfájás van, lábfájás van, derékfájás van, ülőhely nincs. A nő, mint olyan, zavaró tényező, mikor műélvezetre — figyelem: nem műélvezésre! — kerül a sor.
"A következő körben találkoznia kellene a vezérigazgató úrral. Igen, ez már a harmadik körös elbeszélgetés lesz, de nem titkolt célunk az, hogy meggyőzzük Önt, érdemes nálunk dolgoznia."
Merje valaki azt mondani, hogy nem fejlődik kicsi hazánk gazdasága! Merje valaki azt mondani, hogy a bankok kiszívják az ember vérét, ha kölcsönért fordul hozzájuk!
Kamatcsökkentés! A legszebb szó, amit a lakástörlesztések rabjaként elképzelhet az ember! Én konkrétan a mai naptól kezdve minden hónapban 601 Ft-tal leszek beljebb.
Megyek, gyorsan el is iszom a megtakarításom.
...és a Turbo 3-mal felszerelt Skyline-t vezetve lépést tudok tartani a felszálló repülőgéppel.
NFSU2-ben.
...és késő este megszólalt a kaputelefon. Nem rendeltem pizzát, nem vártam senkit: otthon akartam feküdni, csinálni a semmit és egyáltalán, berendezkedni a minimális energiafelhasználásra.
Ms. Bleu Roi. A saját lábán, kerekesszék és alumankók nélkül, pusztán egy elegáns sétapálcával felfegyverkezve, de saját bevallása szerint ez is egyre inkább csak dísz, amit később le is tesz. És persze a soha el nem tűnő mosoly.
Mikor felérünk, feltépem a hűtő ajtaját és vázolom a lehetőségeket: vajas kenyér magában, vagy szalonképessé varázsolom magam és mihamarabb elindulunk valahova. Mivel az első opció igazából egyikünket sem villanyozza fel, ezért irány a Leroy, ilyenkor már csak az van nyitva a környéken, a többiről pedig inkább ne is essék szó.
Karácsony-szilveszter óta nem láttuk egymást. Azóta felépült, illetve továbbra is épül, én továbbra is egyre lejjebb épülök, szerencsére (?) csak (?) lelkiekben (?). De visszafogom magam és nem zúdítom a nyakába a nyűgeimet, ő viszont tökéletesen érzi-tudja, hogy mi minden bajom van, tehát szóval tart és vidám csacskaságokról beszélünk, amiért roppant hálás vagyok neki. Hónapok óta ő az első, aki igazán jó kedvre bírt deríteni.
Mikor végzünk az étellel és kilépünk az éjszakába, mindkettőnket hasba vág a hideg levegő, hiába enyhe a nappal. Fázósan, egymást melegítve, sietősen fordulunk vissza a lakásom felé. Mikor a bejáratnál a kulccsal szerencsétlenkedem, megszólal:
-- Menjünk el hegyet mászni!
-- Hegyet mászni? Éjfél után? Mikor csak hajszál hiján nem fagy be a seggem?
Fogvacogva benyúl a kabátjába és előhűz egy nyársra emlékeztető hatalmas kulcsot. Mi a...? Megnyomom rajta a gombot, amire két pittyenés a válasz, nagyjából egy megvadult elefántcsordának megfelelő hangerővel. A villogó utcai lámpa fényét egyszerűen elnyeli az a négy kerékre állított, mattfeketére fújt, krómozott csövekkel körbevett téglahalom. Iiigen, menjünk csak hegyet mászni, meleg is van, vigyorgok, mint egy megkergült hülyegyerek. Némi keresgélés után hátulról bevesszük a János-hegyi kilátót és a ragyogóan tiszta égbolt alatt, de még mindig a kellemes melegben kiderül, hogy milyen hasznos is egy autóban a magas fejtér.
A többi napon folyamatosan beszélgetünk; mesél tervekről és fájdalmas emlékekről, amikről eddig nem is sejtettem, hogy részese lettem volna. Engem pedig nem érdekelnek a saját bajaim, háttérbe szorul minden, ami rossz. Maradnak a hosszú séták, a Várban a színpad melletti lovasszobor kifényezett töke, az együtt készített ebédek, a kiürült borosüvegek és az összegyűrt ágynemű. Félelmetesen azonos a hullámhossz.
Ma reggel pedig újra egyedül ébredek. Kicsit szürkébb, színtelenebb ugyan így a világ, de még mindig sokkal jobb, mint mondjuk egy héttel ezelőtt.
...egyszer csak beüt a jó hír is: kaptam ajándékba jegyet Apocalyptica + Rammstein koncertre.
Hétfőn nyakfájós leszek. És nem, ez most végre nem nyavajgás.
Hangos siker a töpörtyűs Project-tanfolyam. Virágzápor, elismerő tekintetek, köszönőlevelek garmadája.
Hurrá én, csak szerényen.
Helyes, a Microsoft kifejlesztette a gondolatolvasást.
Közeledik/itt van/elmúlt a karácsony/chanukah/kwanza, tehát megszaporodik az említett ünnepekre minden jót kívánó levelek halma.
Aztán elérkezik egy pont, mikor az embernek tele lesz a mirigye, hogy reflexből Shift-Del-t nyomjon minden ilyenre, viszont lusta, hogy egy rule-t összepofozzon, amit aztán úgyis folyton buzerálnia kell.
Outlook 2003 11.6359.6360 SP1-gyel (talán már előbb is) az ember már a házon belüli szemétről is megfeledkezhet. Blacklist-re teszem a fél gyárat, ha eddig még nem voltak rajta.
Hétvégén büntetni fogom a szomszédaimat.
A gyűrű szövetsége + A két torony + A király visszatér, 198 + 214 + 237 percnyi dübörgés, egyhuzamban. Fel kell tankoljak enni- és innivalóval, kész túlélőtúra lesz.
Hehe, perverz freak lelkem örvendezik: megszereztem a Hellblazer Compilation első 5 részét.
A filmet pedig nem nézem majd meg, úgyis elrontják az egészet. Könyörgöm, Keanu Reeves, mint láncdohányos antihíró? Miért nem inkább Gordon Matthew Sumner, akiről egyébként a karaktert mintázták? Ehh...
Vége az egy hónapos lebegésnek, bizonytalanságnak. Legalábbis egyelőre, mert az új helyen a felállás bármelyik ókori római politikust lenyűgözné.
Tudom, hogy lesz egy főnököm, aki ha direkt, szemtől szembe nem is akar -- mer -- kicsinálni, de azért csendes aknamunkát folytat majd reputációm aláásásának érdekében. Majd teszünk róla, illetve ellene, még akkor is, ha időközben bebizonyosodik, hogy mégsem így van, hogy teljesen félreismertem és hogy alapvetően egy csupaszív ember. De nem, inkább paranoiás leszek, biztos ami biztos, villámgyorsan húzom majd fel a védműveket és előbb lövök, csak utána kérdezek.
Tudom, hogy olyan közegbe kerülök megint, amit messziről sem lehet még a saját térfelén sem profeszionálisnak nevezni -- és ez nem a saját szubjektív véleményem, hanem az ipari átlag. Tudom, hogy ha nem is feltétlenül szándékosan, de sérteni fogom egyes emberek érdekeit és néhol...mondjuk úgy, rámutatok, hol lehetne ésszerűbben elkölteni egy halom pénzt -- adott esetben el se költeni --, amivel esetleg megbirizgálom majd az innen-onnan származó fizetéskiegészítésük csapját. Tudom, hogy szeretni fognak, hogy csapatot kell majd válasszak, hogy a folyosón a hátamat mindig a falnak kell vetnem, nehogy valaki seggbedugjon, hogy nap mint nap emlékeztetnem kell majd magam, hogy aki rámmosolyog, az nem feltétlenül szomorkodna, ha a nyakam szegem a lépcsőn.
Isten hozott engem abban a világban, ahol a "teamwork - brand - creative" szavak szentháromsága uralja az életet.
Isten hozott engem a marketing világában.
Az első cég, amelyik az ígért időintervallumban visszahívott.
Létezik még korporét kálcsör.
