Szokásos napi blogkörutamat téve belebotlottam abba a témába, ami a jelek szeint többeket is foglalkoztat, t.i. a Föld boldogabb részén tényleg kolbászból van-e a kerítés, értsd: menni vagy maradni, ennek folyományaként tudunk-e/érdemes-e változtatni a szaron.
Az egész világon nagyjából 4-5000 ember él és történetesen mindegyikkel találkoztam. Ugyanezen a vonalon továbbhaladva a nagybetűs Világ saccra - nem fogok most térképet előrántva számolgatni - mintegy 20 országot tesz ki és - micsoda meglepetés! - mindegyikben jártam már. Az ezen a halmazon kívül eső emberekkel és országokkal most nem kívánok foglalkozni: vagy nem is léteznek és/vagy olyan távol esnek tőlem a törzsfejlődésben, amekkora a minőségi különbség egy pattintott kőbalta és egy jól fejlett termonukleáris bomba között; vagy mind Terra Incognita.
Pusztán a statisztikára hagyatkozva és a teljes népességre húzott Gauss-görbe alapján elmondható, hogy némi kerekítés után feloszthatjuk az egészet mondjuk 1:8:1 arányban. Ha az egyszerűség kedvéért elfogadjuk az 5000-es létszámot, akkor ez annyit tesz, hogy a három K a következőképpen alakul: 500 embert simán ki lehetne lőni a napba (a Köcsögök - szemét exek, bunkó főnökök, Pistike az oviból, aki ellopta a mecsbokszodat, stb.), 4000 embernyi egyéb (a Középszer - a sarki közértes, a nyugdíjas mammer a szemközti lakásból, stb.) és a maradék 500, akik valamiért közel állnak hozzánk (a Keblemre-emberek - család, kúrópartnerek, stb.).
Ha ugyanezt a modellt az országokra is alkalmazzuk, akkor 2 Kegyetlenszar, 16 Kitérdekel és 2 Kellemes része van a világnak. Kicsit torz ugyan, hiszen önszántából ki menne a katasztrófaturistákon és Vujity Tvrtkón kívül a bolygó szarosabbik felére, de ez most lényegtelen: tekintsük egyszerű kerekítési hibának.
Fel kellene állítani mindenféle kategóriát az egyes országokkal kapcsolatban. Legyen mondjuk ezen belül egy csoport az abszolút objektív mérőszámoké: BigMac index, korrupciós ráta, csecsemőhalandóság, egy főre eső átlagos sávszélesség, pálmafás tengerpartok teljes hossza kilométerben, napos órák száma/év, egyebek. Kell egy vegyes rész is, ami nem számosítható, de súlyozható: bevándorlási politika liberáltsági foka és esetleges differenciáltsága (engem természetesen engedjenek be, de a nagy valószínűséggel HIV-pozitív afrikai, integrálódni nem hajlandó menekültet hajtsák el), legális fegyvertartás, az adott országra irányzott tömegpusztító fegyverek nagyjáboli száma, satöbbi. És persze kell a teljesen szubjektív mutatóknak is egy: jó seggek/km2, jól sikerült Mai Tai/próbálkozás, a bennszülöttek lazasága, csak kiindulásnak.
Ha ez mind megvan, rangsoroljunk. Amennyiben kishazánk az első K, a "Kegyetlenszar" kategóriába esik, ne tököljünk, csomagoljunk: már a második K-ba, a "Kitérdekel"-be tartozó helyek is olyan minőségbeli ugrást jelenthetnek, hogy bőven megéri. Ha már eleve ide soroltuk pátriánkat, a helyzet bonyolultabb, ugyanis az esetleges váltást leginkább saját lustaságunk és a "Szubjektív" kategóriákba tartozó mérőszámok határozzák meg, esetleg a célország be nem fogadási hajlandósága. Ha az utolsó,"Kellemes" harmadba pozícionáltuk jelenlegi lakhelyünket akkor vagy maradjunk veszteg a seggünkön, vagy szúrjuk magunkat hasba egy jégcsákánnyal, hogy megtudjuk, mi a szar.
Vegyünk egy konkrét, mindenki által ismert példát, mondjuk Magyarországot. Hova soroljuk? Már így látatlanban is megmondhatjuk, a "Kitérdekel" országok számát fogja gyarapítani, a sorban nagyjából középen elhelyezkedve, de pontosítsunk.
Ha a gazdaságot nézzük - és mondjon bárki bármit - egészen jól állunk (könyörgöm, ne tévesszük össze a költségvetési hiányt a gazdasággal!), magasak a kamatok, fejlődő piac vagyunk, az önmagát kasztráló Pannon Puma. Korrupció tekintetében már szarok vagyunk, a csecsemőhalandóságot mindig lesz hova lejjebb vinni, szélessávban még mindig nem vagyunk úgy eleresztve, mint szeretnénk (legyen a mértékegység a torrenten letöltött Blue-Ray filmek száma/nap), tengerpart 0 km, napos órák száma pedig - globális felmelegedés, meg El Nino ide vagy oda - egész jó.
Jöhet a súlyozható rész. Ugyan a példában kiinduló- és nem célország vagyunk, számunkra mégis releváns a bevándorlási politika: ha ide bejöhetnek olyanok is, akik nekem nem szimpatikusak, az rontja a kényelelemérzetemet. A legális fegyvertartás szerintem jól szabályozott, legalábbis nincs szükségem arra, hogy mondjuk az USA-hoz hasonlóan azt kelljen néznem, kinek dudorodik ki a hónalja. Ugyan nálunk egyelőre nem tervezik, hogy akárcsak közepes hatótávolságú rakétákat állomásoztassanak, de NATO tagok vagyunk, tehát biztosan rajta vagyunk valakinek a listáján, aki nem szeret minket. De ők messze vannak, nincs - még - ICBM-jük, a lista hosszú, tehát ettől még nyugodtan fogok aludni.
És végül: jó seggek sűrűségével ugyan el vagyunk eresztve, bár a trend szerintem romlik, a Mai Tai-t pedig nem szeretem, úgyis csak példa volt.
Összegezve: vannak a világnak sokkal szarabb szegletei is. Ugyan távolról sem az a tejjel-mézzel folyó Kánaán és vannak romló dolgok, vannak javulók. Szerintem maga vagyunk a megtestesült átlag.
Mivel hasonlítsuk össze? Legyen mondjuk a kelet-európai "kivándorlók" - csak technikailag, hiszen jogilag nem be, hanem csak áttelepülhet innen az ember - kedvelt célpontja, Nagy-Britannia. Pontozzunk, az egyszerűség kedvéért ugyanazokkal a szempontokkal, mint az előbb.
A gazdaságuk kategóriákkal jobb és erősebb, alacsonyak a kamatok, sokkal alacsonyabb a korrupció, ők az európai szélessáv-mennyország, tengerpartjuk van, napsütésben viszont nem jeleskednek annyira. Ja igen, ha már El Nino és társaik: aktívan tesznek az élhetőbb jövőjükért, a legmesszemenőbben szem előtt tartják a Kyotói Egyezményt. Gyakorlatilag mindenkit befogadnak, hagyományosan multikulti ország; nagyjából ugyanazok a fegyvertartási szabályok, mint nálunk; van rengeteg IRBM-jük, sokan is lőnének rájuk. A jósegg-sűrűség alacsonyabb, a koktélokat pedig szinte nem ismerik.
Egyszerű a kép, nem? Szerintem sokkal magasabbra pontozhatjuk őket, mint magunkat, bár még mindig csak a "Kitérdekel"-csoportban szerepelnek, bár annak valószínűleg a tetején. Hiába, nem könnyű csúcsra jutni.
És itt jön be sokaknak az az elcseszett gondolata, hogy így nem szabad gondolkodni. Hogy változtatni lehet, sőt, kell is. Ezt azért járjuk alaposabban körbe, a változatosság kedvéért ezúttal fordítva: tegyük fel, hogy tényleg lehet változtatni.
A Mai Tai-t továbbra sem fogom szeretni, akármi is változzon, hányhatnékom lesz tőle. A formás fenekek érdekében a Schobert-Rubint párost kellene az egészségügyi miniszter székébe ültetni, ami önmagában még érdekes kísérlet lenne, és szakmailag legalább annyira jó döntés, mintha Frei Tamás lenne a kormányszóvivő. Önszántunkból addig nem engednénk masszívabb tömeget letelepedni, míg a saját bőrünkön nem érezzük, hogy nyugdíjas korunkra nincs, aki eltartson bennünket. Napsütésből nekem már így is épp elég jutott, kérem vissza a hiányzó negyedik évszakot. Vagy annektáljuk mondjuk Horvátországot, vagy mi magunk is döntően hozzájárulunk a hőtermeléshez, hogy a tengerszint megnőjön annyira, hogy a mi határainkat nyaldossa a víz. Millió darabra kell darabolni a T-Monster birodalmat, hogy a versenyből profitálhasson a fogyasztó. Amíg nem statáriális végtag-amputációval büntetik, nem fog csökkenni a korrupció; szinte már genetikai késztetést érzünk, hogy megolajozzuk a kerekeket. A gazdaság meg majd megy a saját útján.
Itt szeretném újra hangsúlyozni, hogy bármilyen mutatót, kategóriát, osztályt, értéket, indexet, összesítést választhattam volna. Létrehozhattam volna - létre is hoztam - újakat; bárki megteheti. Az itt felsoroltak csupán példák.
Sokan a fej lecserélésében látják a megoldást. Vesszen a Piros Szegfű, vesszen a Narancs! Meg persze vesszen a Trikolór Madár és a Nemzetiszín Tulipán is, kinek kinek egyéni szája íze szerint. Ha ebben változást érünk el - gondolja a Balga - megváltozik minden, kövezett út vezet a Földi Paradicsomba.
Ha van egy nagy halom fos, akkor teljesen mindegy, hogy piros vagy narancsszínűre lakkozom le. Büdös marad. Ha most piros a foshalom és kicserélem narancsra, vagy tudomisén, aranyozottat teszek a helyére, mi változik? Csak a színe. A szaga nem.
Hogy ezen a helyzeten hogy lehetne változtatni? Nem tudom, de eljő egy okos ember és hírdeti az Igét és meggyőz mindenkit, hogy merre kell menetelni. A Messiás eljöveteléig is eltelt párezer év. Nekem erre sajnos nincs időm, sem energiám. Meg türelmem se. Nem azt akarom, hogy majd a gyerekeimnek egyszer jó legyen. Azt akarom, hogy nekem legyen jó, lehetőleg mihamarabb, és ha nekem jó, a gyerekeimnek is jó lesz majd.
Jó pedig máshol van, per pillanat.
