Aki lemaradt, sajnálhatja, mert biztosra vehető, hogy a következő 25 éven belül nem adnak egy újabb koncertet a világnak ezen felén. Bár ezen egy korai jégkorszak még valószínű tudna változtatni.
Jó volt a 3 és fél óra, bár az első felvonásban mintha nem lettek volna annyira összeszedettek, de istenem, kevés a rutin. A második felvonást egy 20 perces szvittel nyitni pedig ugyan szép teljesítmény, de kevesen bírják egyben, mindenféle felvezetés nélkül nyugodtan végigülni. Egyszóval: a bosszantó apróságoktól eltekintve a jegy megérte az — egyébként igen borsos — árát.
Solaris: Martian Chronicles – M'Ars Poetica: 