Azért vannak jó dolgok is az életemben. Ilyen például a H1.
Életemben nem találkoztam még fehér emberrel, akinek tetszett volna az 1-es BMW. Igen, én is ahhoz a népes táborhoz tartozom, akik ha nem is sikoltozva, de követelték, hogy Chris Bangle seggébe dugjanak fel egy fehérre izzított piszkavasat. OK, elismerem, a 6-osért hatalmas piros pont jár, tetszik, de a többi alkotás simán egy kategóriába esik a nekrofíliával. De hogy visszatérjünk az alaptémához: az 1-es szerintem csúnya. És ezen nem változtat semmi; az sem, ha legyalulják az összes gyári logót és két kék csíkkal helyettesítik a propellert mindenhol, inkluzíve motorblokk.
Mert a H1 sem más kívülről, mint egy nyomi 1-es, hiába az ültetés, középre tett, krómozott dupla kipufogók, a polírozott 19"-os kerekek, vagy a küllők mögül kikandikáló, ementálihoz hasonló, malomkerék nagyságú féktárcsák. Lehetne még hosszú körmondatokban ócsárolni a kinézetét, de ez egyfelől szubjektív, másfelől egy idő után unalmas. A belseje is olyan, hogy...igen, ez is 1-es. Meg van ugyan bolondítva szénszálas berakásokkal, alu váltógombbal és satuszerű első ülésekkel, de semmi nem tudja eloszlatni az érzést, hogy ez az autó bizony a gyárban a paletta legalja. Két szívdobogtató részletet találok, de erről majd később.
Viszont a H1 különleges. Ami különlegessé teszi, az minden, aminek semmi köze nincs a külsőhöz. Ugyanis ebbe az autóba egy M5 hatfokozatú váltóját tették, párosítva egy M3 difivel. Ja igen, és az E39 M5 nyolchengeresét. Sounds fun. Kicsit feljavítva, 450 lóerőre. Höhö. Cseppet át kellett alakítani az autó farát, hogy ez az erő és nyomaték ne gyűrje össze az egészet, mint egy papírpoharat; az orrát, hogy a motor beférjen, hogy kormányozni is lehessen, és hogy a többi, az autózáshoz manapság minimális igényként felmerülő ketyere is helyet kapjon, például az ablaktörlő motorja.
A hangját is továbbcsiszolták: mikor rátenyereltem az "Engine Start" gombra, beleborzongtam a gurgulázásba. M5? Fenét, ez valami más, valami agresszívabb, valami vadabb, tombolóbb. És még egy centit nem mentem vele. Ahogy aztán lassan kigurulok az útra és nagyon óvatosan kapcsolgatok felfelé, érzem, hogy annyi erő van benne, hogy egy agresszívabb gázadásra az aszfalt hullámokba gyűrődve kerülne mögém, mint valami rajzfilmben. A Pirelli biztos saját halottjának tekinti a tulajdonosokat, mert nem kell hozzá különösebb gyakorlás, hogy pártízméternyi csíkot égessek az aszfaltba. Rotációs kapa helyett speciel kiválóan megfelelne: ha lenne kertem, csak ilyennel ásnám fel.
Piros zóna 7400-nál. Höhö. 320-ig kalibrált tahóméter. Höhhhöhöhö, mindjárt elcseppenek. Csak később szólnak, hogy ha kilinccsel előre akarok bekanyarodni a szerpentinen, tessék csak, nincs semmi stabilitást segítő elektronika. Höhhhöhhhöhhöhö, Beavis & Butthead elszabadul. Azért csak ésszel, kicsi a tengelytáv; ha erre odafigyelek, bárhol be tudok kanyarodni. És ami megkülönbözteti a H1-et egy 911-est verni vágyó feltupírozott GTI-től, az az, hogy nem csak egyenesen tud gyorsan menni, hanem bekanyarodik és ha kell, meg is áll. De még hogy.
Zárszóként még egy mérőszám: 160.000 euró. Nálunk negyvenmillió forint. Plusz regadó, plusz üveg, plusz tagdíj, három évre előre és visszamenőleg. Shut up buttmunch.
