Vége az egy hónapos lebegésnek, bizonytalanságnak. Legalábbis egyelőre, mert az új helyen a felállás bármelyik ókori római politikust lenyűgözné.
Tudom, hogy lesz egy főnököm, aki ha direkt, szemtől szembe nem is akar -- mer -- kicsinálni, de azért csendes aknamunkát folytat majd reputációm aláásásának érdekében. Majd teszünk róla, illetve ellene, még akkor is, ha időközben bebizonyosodik, hogy mégsem így van, hogy teljesen félreismertem és hogy alapvetően egy csupaszív ember. De nem, inkább paranoiás leszek, biztos ami biztos, villámgyorsan húzom majd fel a védműveket és előbb lövök, csak utána kérdezek.
Tudom, hogy olyan közegbe kerülök megint, amit messziről sem lehet még a saját térfelén sem profeszionálisnak nevezni -- és ez nem a saját szubjektív véleményem, hanem az ipari átlag. Tudom, hogy ha nem is feltétlenül szándékosan, de sérteni fogom egyes emberek érdekeit és néhol...mondjuk úgy, rámutatok, hol lehetne ésszerűbben elkölteni egy halom pénzt -- adott esetben el se költeni --, amivel esetleg megbirizgálom majd az innen-onnan származó fizetéskiegészítésük csapját. Tudom, hogy szeretni fognak, hogy csapatot kell majd válasszak, hogy a folyosón a hátamat mindig a falnak kell vetnem, nehogy valaki seggbedugjon, hogy nap mint nap emlékeztetnem kell majd magam, hogy aki rámmosolyog, az nem feltétlenül szomorkodna, ha a nyakam szegem a lépcsőn.
Isten hozott engem abban a világban, ahol a "teamwork - brand - creative" szavak szentháromsága uralja az életet.
Isten hozott engem a marketing világában.
